Ezúton tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a konferenciát megtartjuk. Ugyanakkor tekintettel a fennálló európai egészségügyi helyzetre elsődlegessé vált számunkra vendégeink és előadóink egészsége megőrzése, ezért a pénteki előadásokat online közvetítéssel tesszük elérhetővé (az előadók az OFFI stúdiójából, távolról tartják meg előadásaikat).
Javasoljuk, hogy online kövesse az eseményeket, valamint, ha betegség tüneteit észleli magán, ne menjen közösségbe. Az ELTE BTK Kari Tanácstermében az egyetemek lezárása miatt nem tartunk kivetítést. Megértésüket köszönjük.
Szeretettel várjuk online résztvevőinket. Köszönjük, hogy tudatos döntéseivel segít megőrizni saját és a közösség egészségét!”
2020. március 12–13-án kerül sor 22. alkalommal a TransELTE2020–OFFI ONLINE Fordítástudományi Konferenciára, amelynek fókuszában idén az innováció, a technológiai újdonságok állnak.
Az ELTE és az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda együttműködése több évtizedes múltra vezethető vissza.
A konferenciasorozat annak idején A magyar fordítók és tolmácsok napja címmel indult. A konferencia színhelye ezúttal is hagyományosan az ELTE BTK A épületének Kari Tanácsterme. Az esemény elsősorban a kezdő és a már gyakorló fordítóknak, tolmácsoknak és terminológusoknak szól, s minden fordítástudományi egyetemi kutatóhely tudományos munkatársát is várjuk szeretettel a Kárpát-medencéből.
Az idei konferencia címe az Új technológiák a tolmácsolásban és a fordítás gyakorlatában. A kétnapos konferencia első napját az ELTE, a másodikat az OFFI szervezi. A tolmácsolásnak szentelt első nap délelőttjén az egyetem a doktorandusz hallgatóknak ad lehetőséget arra, hogy bemutassák kutatási eredményeiket, délután meghívott előadókat hallhatunk. A fordításról szóló második nap előadásainak és workshopjainak az OFFI Akadémia programja nyújt keretet.
Ezúttal is színvonalas program várja a fordításszakma érdeklődőit: a plenáris előadóink között tudhatjuk Kornai Andrást (egyetemi tanár, BME) és Pléh Csabát (egyetemi tanár, BME), valamint Mark Childresst (Terminology Manager, SAP SE), akik előadásukban – bár különböző megközelítésben – az új fordítási technológiákra koncentrálnak.
Pléh Csaba akadémikus neurolingvisztikai szempontból mutatja be az Emberi emlékezet és fordítás kapcsolatát, Kornai András egyetemi tanár a kontextusfüggő beágyazások és a modern fordítástechnológia kapcsolatát elemzi, míg Mark Childress a vállalatirányítási szoftverek terminológiáját közzétevő SAPTerm terminológiai adatbázis eredményeit ismerteti.
Berencsi Katalin (Európai Bizottság Fordítószolgálata) tippeket oszt meg velünk a IATE Intézményközi Terminológiai Adatbázis hatékony használatához. Szekeres Csaba (ügyvezető, TECH-LINGUA) az SDL Trados fordítástámogató szoftver hazai forgalmazója és Faludi Andrea (terminológus, LEG Hungary) a moduláris dokumentációk és a gépi fordítás és terminológia kapcsolódási pontjaiba avatnak be bennünket.
Az állófogadást követően három műhely közül választhatnak az érdeklődők. Szekeres Csaba (ügyvezető, TECH-LINGUA) az online fordítás és fordításmenedzsmentről tart workshopot, Nagy Levente Péter (OFFI Zrt.) a technológia alkalmazásának bevált gyakorlatait osztja meg az érdeklődőkkel a fordítói és terminológiai munkában, és Polácska Edina (OFFI Zrt.), a fordító-lektor-terminológus technológiai evolúcióját ismerteti.
A program letölthető az alábbi link segítségével:
TransELTE2020-OFFI ONLINE
Szeretettel várjuk a konferenciánkra!
A programváltozás jogát fenntartjuk!